Olvastam: 2013 január 9-13.
Kiadás: Árkádia, 1985
155. o. „-
Bajtárs, nem akartalak megölni. Ha még egyszer beugranál ide, nem tenném meg,
föltéve, hogy te is okosan viselkednél. De azelőtt csak egy gondolat, egy
lehetőség voltál nekem, amely az agyamban élt, és elhatározást szült: ezt a
lehetőséget döftem le. Csak most látom, hogy te is olyan ember vagy mint én.
Akkor a kézigránátjaidra, a szuronyodra, a fegyvereidre gondoltam – most a
feleségedet látom, az arcodat, a közösségünket. Bocsáss meg, bajtárs! Ezt
mindig későn látjuk meg. Miért nem mondják meg nekünk újra meg újra, hogy ti
éppen olyan szegény kutyák vagytok, mint mi, hogy az anyátok éppen úgy aggódik,
mint a miénk, és egyformán félünk a haláltól, és egyformán halunk meg, egyforma
fájdalommal. Bocsáss meg, bajtárs, hogy is lehettél te az ellenségem! Ha ezt a
fegyvert, ezt az egyenruhát ledobjuk, éppen úgy testérem lehetnél, mint Kat és
Albert. Végy el tőlem húsz esztendőt, bajtárs, és kelj fel; végy többet is,
hisz úgysem tudom, mit kezdjek vele!”
157. o.
„Megöltem Gérard Duval nyomdászt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése