Olvastam: 2013 január 9-13
Kiadás: Árkádia Kiadó, 1985
„Ez a könyv
nem vád és nem vallomás. Csak beszámoló szeretne lenni egy nemzedékről, amelyet
a háború elpusztított – elpusztított még akkor is, ha a gránátok megkímélték.”
7. o. „Kilenc
kilométernyire tanyázunk a front mögött. Tegnap fölváltottak; most tele a
gyomrunk szemes babbal, marhahússal, jóllaktunk és elégedettek vagyunk. Még
estére is kapott mindenki egy tele csajkával; azonkívül megduplázták a kolbász-
és kenyérporciót – ez már döfi. Ilyen eset rég nem esett: a
pirosparadicsom-fejű szakács valósággal ránk tukmálja az ételt; mindenkinek, aki
az útjába kerül, int a kanalával, és becsületesen megtölti az edényét.
Valósággal kétségbeesik, mert nem tudja, hogyan ürítse ki a gulyáságyúját.
Tjaden és Müller felkajtattak egy-egy mosdótálat, s színig töltették maguknak
tartalékul. Tjaden mohóságból teszi, Müller óvatosságból. Hogy Tjaden hova eszi
mindezt, az rejtély előttünk. Sovány, mint a keszeg, s olyan is marad.”
SPOILER
200. o. „Paul Bäumer elesett 1918 októberében, egy
napon, amely az egész fronton oly nyugodtan és csöndesen telt el, hogy a
hadijelentés mindössze erre a mondatra szorítkozott: nyugaton a helyzet
változatlan.
Előreroskadt, s úgy feküdt a földön, mintha
aludnék.
Amikor visszafordították, látszott rajta, hogy nem
szenvedhetett sokáig – arckifejezése olyan nyugodt volt, mintha szinte örülne
annak, hogy így történt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése